nemi szervek

Fia merevedik, amikor megmossák

A fejedelem nevetett, az ágy faragott bálványoszlopáról levett egy öreg tarsolyt, abból egy bokor kulcsot, melyet az imént hozott be a kolozsvári bíró, megmagyarázván, hogy a város ősi szokása, hogy e kulcsot nász alkalmával adja fia merevedik a fejedelemnek, mert ez titkos utat nyit meg a fejedelemasszony lakosztályába s egyúttal az udvari folyosóra, nem-szeretem dolgok esetére.

fia merevedik, amikor megmossák

Egyet odaadott: — Eljössz? Az asszony tétovázva nézte. A fejedelem feltárta a nagy állószekrényt az ágy mellett, annak a hátát ajtóformán nyitni lehetett s mögötte lépcső volt. Az asszony rögtön megértette, hogy ez egy titkos kijárat a fejedelem hálószobájából s már tudta is, melyik ajtó nyílik e titkos lépcsőre az udvarról. Fogta a kulcsot s becsusztatta a keblébe; a hideg vastól megrezzent, s azt suttogta: — Most el vagyunk jegyezve egymásnak: viselem a Nagyságod jegyét.

nemi szervek

Az asszony a szemébe nézett, fia merevedik nézéssel: — Ha keresztet vetek: Brassóra gondoljon Nagyságod. Felharsant kint a trombita s az asszony elfutott. Csöndesebb lett s fejét leejtette, mintha a közeledő Erény előtt akaratlan hódolna.

Eh, hirtelen intett a komornyiknak s az már hozta erekció gyakorisága teletöltött kupát s ő behunyta szemét és nehéz kortyokban nyelte az italt. A tanácsterem harmadik szoba volt, zsúfolásig urakkal, akik úgy állottak, hogy önkénytelenül is rang szerinti csoportokban voltak fia merevedik az ajtóhoz, amelyen a fejedelem beléphetett.

Mindjárt elől a kolozsvári bíró s a tanácstagok. Fekete, egyszerű mentékben, ők a vendéglátó gazdák. A kövér, pedrett bajszú prédikátorok s a rendkívül magas, erős, komor püspök, egyszerűen s idegenül állottak a bársonyok, selymek s aranyékszerek tarkabarka vásárában, mereven állottak, fenkölt arccal, lelkipásztori tisztük méltóságába öltöztek, hogy fenntartsák rangjuk tekintélyét, a rangok és tekintélyek e nyomasztó sokadalmában.

Lehetett reformatizálni! Sose lesz maguknak olyan jó dóguk, püspök uram, mint a tordai gyűléstül Zsigmondig, húsz esztendő alatt az egész Erdély reformált. Weisz Mihály distichonján nevettek, amelyet most hozott meg Kereszturi uram. De aztán mégse fért bele; összébb hajoltatta őket s elmondta: »Hogyha zabál, ha leszopja magát s kedvére fecseghet Gábriel őkeme száz Kakas erekció után fotók lepipál.

Ha a fejedelem megtudja valaha, lenyakaztatja a brassai bírót. Ahogy a fejedelem a hosszú pálcás udvarmester után belépett, egyszerre mindenki megmozdult, egyenesebbre húzta ki magát s csendes vivátot mondott. A fejedelem olyan üde, fiatal, boldog s szíves volt, hogy mindenkinek betöltötte a szívét. Érezték az emberek, hogy ez a fejedelem, ez annyira boldogságra született, hogy lehetetlen, hogy baj érje s vele mindannyian valami szerencsés és megnyugtató jövő elé néztek.

A fejedelem kezet fogott legelőször a katholikus urakkal s a szemükbe mosolygott, mintha titok volna köztük: — Itt a feleséged? A fejedelem kezet nyújtott a kolozsvári bírónak, aki megcsókolta a kezét s alázattal hunyorgott, értvén, hogy mért e meleg kézfogás s takarta mosollyal a nevetését: a titkos kulcsok felett… — Megyünk-e már, nagytiszteletes uramék, — szólt a püspökhöz s feleletet amikor megmossák várva, elindult az ajtó felé. Lent az amikor megmossák nagy vivátot kapott, a lovasok már fent ültek a lovakon, mind nagy díszbe voltak öltözve, csupa bársony, selyem, de legalább is színes posztómenték tarkázták az udvart.

Az utcán óriási tömeg volt. Aki csak épkézláb, az mind kint s tágasra nyitotta a két látóját: úgy nézték, úgy bámulták, úgy szijták fel a hirtelen megjelent lovas urirend tündöklő szépségét, mintha ezért lettek, születtek, éltek volna, e látvány boldogságáért, mintha ezzel ki volnának fizetve az elmult évek rettentő napjaiért, a leégett házakért, az elpusztult vagyonokért, a tönkrement életekért, a rettentő sok rettegésekért… — Milyen jó kövérek az urak!

  1. Eszes Máté: Jan Mistrik elátkozott élete és halála (Z-könyvek)
  2. Hogyan lehet nem valódi péniszt készíteni
  3. - Для этого ничего не понимая.
  4. Gyorsan megnöveli a péniszét
  5. - А теперь можешь передать его матери, - сказала.
  6. Spriccel a pénisz

A Mezőségen sincs már széna egy szál se, köles, zab kevés, vagy majd semmi… Zúgó vivátozás futott végig a tömegen s erre ők abbahagyták a panaszt s szintén ujjongani kezdtek. Ez a pompa, ez a vígság, az a jó és boldog falka, amely itt szemük láttára felvonul, feláll, s előttük és nekik ugratja a lovát, gyöngyét, aranyát s kócsagos structollas süvegét: ez valahogy mintha feltétlen biztosíték volna mindannyiuknak a jövőre.

Nagybácsi tanítja az unokahúgát EROTIKUS TÖRTÉNET

Ha ezeknek már jó, nekünk is jó lesz, ha ezek már itt lobognak, mi is pislogni fogunk legalább, ha ezek így virágoznak, meg is fogják védelmezni magukat s akkor nem amikor megmossák el minket sem. A nagy fák árnyékában húzódik meg vihar elől a kis galagonyabokor… Ha ezek már elő merték szedni fia merevedik befalazott ékszereket, mi is kiáshatjuk a rézüstöt s a kis dénárocskákat… Hogyne szakadt volna ki hát lelkükből a boldog vivát s hogyne köpték volna ki a tüdejüket a rivalgó éljenben.

Előlment a lovas testőrség, ötszáz legény, utána a tizenkét szántalpakra szerkesztett hintó, tele negyvennyolc gyönyörű dámával, mellettük s utánuk az urak lovon s végül a bandériumok, Bánffy György százötven embert, Kendy István Ujvárból nyolcvanat hozott, Kornis Boldizsár százat, s mind a többiek is ki ötvenet, ki legalább huszat s mind külön kis zászlókkal.

A fejedelmi gyalogosok is, ötszázan, felvonultak s az útvonal mentén s a kapukon álltak. Mit törődött a fejedelem a nézők suttogásával, míg repkedett s parádézott a pompás téli napsütésben; minden tekintetet magán érzett s nem tudta, hogy mennyi szem mint 43 merevedéssel a titkokat: Imreffynét, akit szóba vettek vele, s az idegen követeket s kivált a hiányzó oláh küldöttséget; nem hallotta, hogy jövendölték a háborút s hogy szidták a szászokat, mert a szásznál van a pénz, a gazdagság, mert míg a magyar a háborúkban tönkrement, a szász meggazdagodott; a városi polgárok hogy sokallták a fejedelmi vendéglátást, hogy a tavalyi szertelen szűk esztendő miatt üres magtárakból meg kellett vonni a városi szegénység segélyezését arra az időre, míg idebenn van a fejedelmi udvar… Amikor megmossák gondolt most a jövőre, semmi búra, bajra, rosszra senki: szél lengette a strucctollakat s a lovak viháncoltak, cikáztak a hosszú téli istállózás után a friss ég alatt.

De a néző nép, mikor elvonult a sereg, nyögős és savanyú szavakat is ejtett: »Egyiptusban kilenc hete hó van, pedig ott száz esztendőben eccer esik, — mondta a városi polgár, aki a török követek szolgáitól tudja, — Taliánországba meg oly árvizek vagynak, városokat pusztított el. Az Imperiumban karácsonkor rettenetes mennydörgések és számtalan mennykövek, tűz és véreső.

Nem így amikor megmossák Betlehem Gábor, mikor a török athnamét hozták; ezer lovas jött a székelységről, mind jó lovas, jó ruhás, de elég abrakot hoztak maguknak! Nem küldött követet Serbán Radul vajda. Küldött a török, a moldvai vajda, a lengyel, vótak magyarok, de oláhországi egy se vót. De a híres lovas ráfeküdt a ló nyakára, vele táncolt, aztán kirugattatta s elvágtatott keresztbe, el a várfal alatt… A menet ijedten, tétovázva állt meg, nem tudták, mit akar a fejedelem, aki úgy otthagyta őket, mintha sose akarna visszajönni, a bástyánál el is tűnt szem elől.

Akkor a fejedelem udvari fiai, Kereki Ferenc, meg még ketten megsarkantyúzták a lovukat s utána vágtattak. Jó fertályóráig megkavarodva várták, míg a városból nagy vivátozás hallatszott… Hinnétek-e, mesélték később sokat s még a histórikusok is írásba tették: a fejedelem a középkapun kirúgván magát a seregből, monostorkapun be, hidutcakapun ismét kiment… Ömlött a tajték a lóról s gazdája is ki volt hevülve kegyetlen, aztán nagy vivátmondás után mégis megindult a menet Lóna felé… A fejedelem Kornis Boldizsárt vette maga mellé s másik oldalról Kendyt.

Még nagyon eleven volt a seb mindkét főúr lelkében; Kendit a kancellárságtól fosztotta meg. Kornis Bold a székelyek főkapitánya volt, elvette tőle s adta előbb Petki Jánosnak, aztán Bethlen Gábornak, holott Kendi volt az igazi fejedelem-aspiráns idehaza Erdélyben, s hogy most a volt fejedelemnek, Rákóczy Zsigmondnak leányát elvette, valóban megraboltnak érezte magát s olajbarna epés arcán állandóan ott is volt a hallgatás, ami sokat takar és sokat elárul.

Kornis életvidámságához nem illett ilyen merész és túlzó vágy, bár ő is, mint minden ifjabb főúr Erdélyben, nemcsak főkapitányságra valónak tartotta magát, de szíve fenekén fejedelemségre termettnek: s míg a fejedelem udvarlásában érezte, hogy gyönyörködik ez a bosszúságukban, átsuhant benne a gondolat, milyen bolondul tette, hogy ő maga vezette a küldöttséget tavaly Ecsedbe ezért a fiatal úrért.

Mily bolondság volt, hogy szegény köszvényes Rákóczy Zsigmond szavát nem tartották meg, s idegenből hoztak fejedelmet, pedig mondta neki az öreg úr, hogy: »Bódi fiam, alkudjatok meg…« Nem lehetett, Kenditől féltek, őt nem vették komolyan, mindenki a Királyhágón túlnézett s a Báthory-kincsekről és a Homonnay Bálint seregéről beszélt… Jobban kellett volna szorítani, de hát az erdélyi ember csak belekap mindenbe, semmit se csinál végig… — Csak ezt az egy szokását irígylem az török kontyoséknak, — mondta a fejedelem s tarkóját törölgette, mert a verejték a szélben ráhűlt a bőrire.

Nagyon nevettek s kiki azt gondolta, amit akart. Törvényben vagynak Erdélyben amikor megmossák magyarok s székelyek s szászok s örmények, cigányok, zsidók, olájok, s kálomisták s pápisták s bestye háromságvallók s mindenfélék: de lélekadta, e mind csak a kanját válogatja széllyel: a nyőstinye közt nincs külömbség téve… Az urak hangosan kacagtak s a fejedelem, aki a pompás tavasziasra enyhült napsütésen úgy ringatta, himbálta magát a nyeregben, mint egy mesebeli királyfi, tréfás őszinteséggel szólt: — Én se látok külömbözést asszonyokba, lányokba… én testvér nem nézem, török-e, fia merevedik zsidó, szász-e, vagy oláj, mind egyformán szeretem, csak asszonyruhás legyen… Vagy hát van külömbség a kálvinista s pápista asszony közt?

Szemébe csillant a Csáky Krisztinka aranyhajának egy bodra s megmelegedett a szíve. Mennyire méltó volna az erdélyi fejedelemasszony rangjára! Kornis Boldizsár azonban szokott nyers módon, kidagasztva tokáját, mint egy pujkakakas, így csördült: — Van… — S mi? Az aranyveretű csákányát hirtelen marékra kapta. Gondolatban odaszánta a fejedelem fejébe… Már itt voltak Szász-Lónán. A fejedelemasszony az elsőemeleti üvegablakban állott, onnan nézte a menet bevonulását. Szívszorulva várta s mikor feltűnt a kanyarodónál a lovascsapat s mikor a fejedelmet megpillantotta, könny gyűlt a szemébe, amitől mindjárt nem látott semmit.

A bandérium a kastély előtt állott fel, úgy eresztették elő a hintósort, amely felvonult s az ezernyi lovas a tágas udvaron rendeződött el. Mind ebbe az egy ablakba gyűltek, mert a többi ablakon nem volt üvegtábla, csak lantorna-hólyag amikor megmossák azon nem lehet átlátni; ahhoz pedig erős hideg van, hogy kinyissák az ablakokat.

Báthory Zsigmond feleségének említése a fejedelemasszony szívét mint valami balsejtelemmel töltötte el… Egész Erdély fia merevedik s sajnálta a »szűz fejedelemasszony« sorsát… Még él valahol Grácban s apáca lett, de itt maradt az emléke az erdélyiek szívében a boldogtalannak, aki szerelemrokkant s különben ifjú férje mellett csak éppen a díszt és pompát nyerte erekció a magömlés hiánya, de pártáját el nem veszíthette.

A kővári bércek még ma is viszhangozzák a sóhajtásokat s a szomorú virgina-muzsikát, amellyel gyászos fejedelemasszonyságát enyhítette szegény… De a háziasszony a fényre emlékezett s a büszkeségre, hogy a kicsiny Erdély a Habsburgok közől nyerte asszonyát.

Odáig csak vajdák voltak az erdélyi urak, akkor nyerték a császártól, a pápától s a spanyol háztól az Illustrissime Princeps titulust: felséges Fejedelem! Nem engedhette Rudolf császár, hogy az unokahuga valami barbár vajdáné legyen a világ sötét végin: megméltóságosította Erdélyt… Szemüket nagyra nyitották, hogy a ritka ünnepséget feledhetetlenül magukba vegyék.

Karéjba állott fel a kastély feljáró tornáca előtt a közlovasok csapata: az urak díszlovaikon, amelyek közt a főbbeknek zöldre, sárgára volt festve a sörénye, s kócsag és strucctollakkal volt díszítve, mint a rajtaülő levente forgója, szeszélyes csoportokban imbolyogtak, mint a nyári szélben a kerti virágok.

Csak akkor látta a visszamaradt tükörképet, mikor már el is lépett előle, s oly fehérnek, oly kísértetes haloványnak, oly márványkőből faragottnak… s méltóságosnak, s fejedelminek… és büszke volt… Ha a fejedelem kevély: ő büszke volt… Az ő ereiben is volt fejedelmi vér: Szapolyai-lány volt egy őse s atyjaura gőgben nem engedett a Báthoryaknak… Ezalatt a földszinti nagy csarnokban a hosszúpálcás udvarmester rendezte a társaságot.

Nagybácsi tanítja az unokahúgát EROTIKUS TÖRTÉNET - Gratis Masturbatie verhaal op kovacsoltvas-kerites-korlat.hu

A fejedelem azonban mielőtt belépett volna, egy ital bort kért a vendéglátó házigazdától, az öreg Kamuthy Ádámtól. A hölgyek egy része csoportban állott s fojtott nevetéssel beszélt valamit.

Imreffyné intett az urának s a kancellár odasietett hozzá. Az asszony egy pillanatig hallgatott, aztán meggondolta s nem kezdett civódást. Belevegyült az asszonyok csoportjába s bement a nagy csarnokba, ahol az öreg méltóságos Vizkelethyné szigorú szemmel s nagy méltósággal jelölte ki a helyét maga mellett.

fia merevedik, amikor megmossák

A fejedelem megitta a kupa bort; rajta kívül senki sem ivott. Kornis Boldizsár azt mondta mellette álló Kereszturi György deáknak: — Borunk s fejedelmünk vagyon.

Az öreg főispán, sunyi, arcába húzott haja alól odapislantott: — Fia merevedik uramnak szép felesége is van még azonfejül. Kornis Boldizsár vörös lett. Keservesen nevettek s kicsit megcsóválták fejüket a maguk baján. A nagy csarnokba mentek a többi urakkal, a hetykén lépkedő fejedelem után. A csarnok, amely alkalmas nagy ebédlőház volt, most fel volt díszítve. A falakra felvonták a »házruhát«, amely drága selyemlepedőkből állott s mitológiai alakok voltak rajta szőve, ezzel volt szokás betakarni a falak füstös sivárságát ünnepélyes alkalmakkor.

Kriszti rendelkezik konyhában öntött Egy pohár és Vizet bevett Két aspirint. A Fiatal lány tekintete van Két alakra tapadt van lélegzete felgyorsult AZ erotikus látványtól. AZT Hiszem eléggé. Mikor megcsókolt.

Azonfelül zászlókkal, fenyőgallyakkal volt ékesítve a terem. Trón is volt masszázs a gyenge erekció érdekében az ablakok mellett jobbról, két lépcsővel s nagy faragott karszékekkel.

A trónnal szemben volt az az alacsony vaskos zöld ajtó, amelyen a fejedelemasszonynak be kellett jönnie. A fejedelem vidáman s fesztelenül ment fel az emelvényre a pántlikás udvarmester után s leült, ő volt az egyetlen, aki süvegét fenntartotta. Köröskörül mindenki állott és pedig fedetlen fővel, a süveget az urak a vállukig emelték s a dámák a drága hímes varrott kiskendőket az ajkukig.

fia merevedik, amikor megmossák

Igy vártak néhány pillanatig. Az udvarmester elment a fejedelemasszonyért s nem jött vissza. Nem jött, meghökkentően hosszú ideig. A fejedelem, akiben a bor kezdett dolgozni, mert a Kamuthy uram bora krudélisan erős bor volt, hirtelen megszédült; de nem az ittasságtól, hanem attól a gondolattól, hogy: az amikor megmossák talán truccol… Talán várakoztatja… talán bosszút akar állani ezzel az egész évért… Hallatlan düh kezdett benne felzuborogni.

Fejedelmi s férfiúi méltósága lobbant fel: a konok és kemény lány, aki vőlegénykorát is úgy elrontotta! Már akkor is csak azért vette el, hogy megtanítsa: máskép nem lehetett legázolni, hát tizenkilenc éves fiú léttére feleségül vette… De nem is volt ideje vele lenni, mennie kellett Kassára, a megmérgezett Bocskay fejedelemhez, 3 mert már akkor égett a vad vágytól: a fejedelmi süveg után nyúlt gondolatban… Az asszonyt azonban mindig számon tartotta: úgy tartotta számon, ahogy az ember folyton készül kidresszírozni egy külömben kedvére való ebét… Hisz ezért nem hozatta még be Erdélybe!

Novellafüzérrel találkozik ugyanis az olvasó, vissza-visszatérő alakokkal, helyszínekkel és eseményekkel, ám ezeknek az olykor csak rövid lélegzetű, máskor terjedelmesebb elbeszéléseknek igazi sava-borsát az ironikusnak, a groteszknek, az érzelmesnek és a tragikusnak az az egészen különös és eredeti elegye nyújtja, mely Eszes írásművészetének legjellemzőbb s eltéveszthetetlenül egyéni vonása. Egy kitűnő novellista megragadóan szép kötetét ajánlom az olvasók figyelmébe.

A fejedelem kijózanodott, felvidámodott, megörült s szélesen elpillantva a tömegen, két tenyerét, két hatalmas nagy tenyerét, amellyel a lópatkót be tudja fogni s megroppantani, keresztbe vetette a két karjára.

Erre mindenki megörült s felnevetett kicsit.

fia merevedik, amikor megmossák

Érezték a feszültséget, az izgatottság reájuk is átragadt. Most e törökös köszöntési mozdulat, amely nem volt szokatlan, sőt meglehetősen divatos volt, úgy tűnt fel, mint nekik szóló tréfa, hogy nem kell olyan nagyon megijedni: ha az Asszony így váratja is magát!

Halotti némaság s halotti fehérség.

Первая встреча с волна воспоминаний. Во время короткой беседы с бабушкой "вы" и "они".

Mindenki eldöbbenten nézte a rendkívül magas és impozáns nőt, aki fehér volt, mint a ruhája, az arcán semmi szín, csak kibeszélhetetlen fehérség s a ruhája csupa vontezüst és fehérselyem tarcolán és mérhetetlen dús fehérgyöngy borítás… Halotti csendben várta el a fejedelem; ülve várta el, hogy az asszony lassan s gőgösen s megenyhíthetetlen arccal közeledjék… Talán ha ránéz, kiengeszteli; talán ha elpirul, a szívéhez fér: de már ő tudta, hogy ma éjjel nem fogja elreteszelni a titkos ajtót az idegen hölgy elől… Tudta, hogy reggelre valami pokoli… valami szörnyű bosszút tesz… elmegy… elutazik s maradjon amikor megmossák már Kolozsvárt az asszony a gőgjével.

Ez a gondolat meg is szelidítette s mikor az asszony már szinte a trónnál volt s a fia merevedik feszültségben, e nem várt, ez el nem képzelhető sértéstől szinte eszét vesztve járt: akkor a fejedelem hirtelen, fiúsan felpattant s fickós mozdulattal tárta ki a két karját a felesége előtt… És az asszony oda omlott, belerogyott, szakadt a karja közé… És elvesztette a gőgöt, a halálos végtelent, az élet rogyasztó súlyát s lett egy elzokogó gyönge személy… ki odaborul a férje ölébe… Ettől a csodálatos villanattól kitört a szívekből a tomboló felujjongás s ágaskodva és rekedt vivátozva, tört ki belőlük a nyilvános rémület után a kacagás és az éljen… Hosszú, hosszú percekig tartott a tombolás: aki ott volt, aggastyánkoráig sem feledte e amikor megmossák különös elragadtatását s Kendi István az éles fájdalmat, amit szívében az irígység vágott.

fia merevedik, amikor megmossák

Aztán a fejedelem felvezette asszonyát a trónra s mikor leültek, mindenki meglátta, hogy a halottfehér arcon nagy vörös rózsák virítottak ki. És erre új ujjongó hujjába tört ki a társaság. A trón előtt azonban megállott a székelyek főkapitánya s most mindenki ránézett. Nagy, erős, termetes, szélesvállú, rövidnyakú fiatal ember volt, fekete szakállal öregbítette magát, még nem volt harmincéves, de már egész ország tisztelte s jól tudták róla, egyforma becsülete vagyon Bécsben s a portánál.

Tisztelettel hallgattak el, s tudták, hogy ennek minden szava súlyos, nagy boltos homlokában egész ország gondja nyugszik. Megnyugtatóan hatottak a lelkekre a kerek, egészséges, megszokott formájú mondatok, amelyek szinte hivatalos merevséggel sorolták fel az ország minden rendeinek szerencsekívánatait az ifjú fejedelmi pár számára… Csak akkor ijedtek föl a hallgatók, akik szinte elringatóztak a szónoklatnak e biztos gályáján, mikor a főkapitány a fejedelemasszonyhoz intézett szavakban a következő szirtekre s zátonyokra vezette a beszéd hajóját: — És Te Nagyságodnak, Nagyságos Fejedelemasszonyunk, lesz elhivattatása, hogy a kisded ország dolgai jó rendben haladjanak… Hirtelen, mint a távoli vihar előszele, sustorgó izgalom futott végig a társaságon s tágranyílt szemmel, meghökkenve figyeltek.

Az utca tele volt izgatással, egyre jobban szidták az oláhot, aki követet sem küldött íme a fejedelemasszony érkezésére s a szászokat, akiket a nép felelőssé tett a saját szegénységeért s még a mult esztendei siralmas szűk termésért is… A fejedelem méltósággal viselte magát: fiatal kora mellett híres arról, hogy jól ért a politikumhoz… Túljárni jól tud öregek fia merevedik is, pompás volt, ahogy a vén fejedelmet kiugratta a fejedelemségből megijesztette a hajdukkal, hogy nemcsak Kolozsvár felé támad, hanem Szerencs felé is és a fejedelem magyarországi birtokát még jobban féltette, mint a fejedelmi süveget s megnyerte maga számára a külföldi magyarokat, sőt a cseheket, lengyeleket s lefegyverezte a porta ellenséges indulatát is… Most a főkapitány, érezték, a legvelejére tapint: de ez az ő arcán nem látszott meg.

Nem látszott a főkapitányén sem. Ez úgy mondta a szavakat, s az úgy hallgatta, mint a legártatlanabb igéket: csak a tömeg fia merevedik figyelme lett egy fokkal fojtottabb. A főkapitány hangja még lejebb ereszkedett, szörnyű erejével még közvetlenebb módon járta át a csontok velejét, mintha az örökítélet lüktetne bennük… — Viselje azért Nagyságotok az ország békességét szívükön, a fejedelmi hitlevél merevedés az aktus során pontja szerint: amelyre Fejedelmünk őnagysága felesküdött volt, de amelyet fejedelemasszonyunk őnagyságának is szabad legyen elébe tárnunk:… »Ez felháborodott állapotban őnagysága mind a két császár között hazánkat békességes állapotban megtartani igyekezzék, mivel mi a hadakozásra akármelyik ellen is elégteleneknek ismerjük magunkat, kiváltképen a törökkel, szegény hazánknak régi szokása szerint frigyet tartson.

A két Oláhországgal is a jó szomszédságot megtartsa«… 4 Ez már sok volt. A fejedelem megsokallotta, hogy a hitlevélt így fejéhez vagdossa a főkapitány: jól látta, hogy az egész azt jelenti, hogy fia merevedik szembeszáll az ő brassói s oláhországi terveivel, pedig még semmi sincs készen, még csak a lelke fenekén ég az indulat, a harag s a harcvágy: még csak a vérében van s máris szembe mernek szállani. Hőség áramlott fel testében s izzóan nézett a fekete emberre.

Jól van. Azt véled, tavaly trónra ültettél s most le akarsz amikor megmossák a lóról? S a hangja fölcsengett és a szíveket megbirizgálta, mint a hajnali szellő a a srácnak nincs erekciója rajtam — Úgyebizony látják kegyelmetek: meghoztuk a mi feleségünket… És immár megújítjuk a mi fia merevedik, hogy bizony Erdélyországból tündérkertet statuálunk.

Újra elmosolyodott s vele nevetett minden szív s úgy felragyogott minden arc, mintha kisüt a nap nehéz felhők után… — Imhogy ezért hoztuk be az mi kicsinded tündérkertünk asszonyfejedelmévé az mi szerelmetes feleségünket… Ma már harmadszor tört ki a torkokból s a szívekből a tomboló lelkesedés, amit e teremben ő provokált.